Egy
forró nyári szerelmi történet
Bretagne-ban barangolván, minden egyes látnivaló után úgy
érzi az ember, hogy ennél szebb már nem jöhet. Ennél szebbet már nem láthat.
Majd a következő helyszín látogatása előtt, szinte
biztosan tudja, hogy az előző szépségeit az nem képes felülmúlni. Aztán az új
partszakaszra érkezéskor rájövünk, hogy nem hogy felülmúlja, hanem élményeinket
újabb és magasabb szintre emeli. Egészen addig, amíg bele nem botlasz a szíved
legkedvesebbikébe, ami aztán örök szerelmet gyújt benned. Azt a szerelmet, amelyet
soha ki nem tudsz tépni a lelkedből, amely már akkor hatalmas lángokkal égeti a
szíved, amikor még észre sem vetted, hogy önmagadtól odaadtad.
Időről-időre megelevenedik a szemed előtt. Álmaidban
visszatér, megszólít, csábít és vonz magához. Jobban, mint a mágnes a vasat.
Jobban, mint a szerelmesek egymást, amikor nem tudnak betelni a másik
érintésével, forró csókjaival, bőrük illatával és gyengéd ölelésével.
Türelmetlenül várják, hogy felfedezhessék egymás testét, pont úgy, ahogyan
mindenkire vár egy ilyen hely az életben. Csak el kell indulni, meg kell találni
és fel kell őt fedezni. Tudom, szerencsés vagyok. Mert én megtaláltam a helyem, ami úgy magával ragadta a szívem és lelkem minden egyes apró
darabját, ahogyan még soha, semminek nem sikerült. Hogy magáévá tett-e? Nem, még
nem! A felfedezést óvatosan kell elkezdeni. Lépésről-lépésre kell haladni. Nem
szabad elsietni, nekiesni, mert úgy elrontjuk az ízét és sok élménytől
fosszuk meg magunkat.
Nem, nem kedves olvasó! Nem tévedtél másik portálra.
Még mindig a franciaországi Bretagne tartományban járunk. A mi csodálatos
Európánkban. Ezúttal a La Manche csatorna partjaira szeretnélek kalauzolni,oda,
ahol a hatalmas halmokba tornyosuló rózsaszín sziklákat, a szél által
vezényelt durva homokszemek csiszolják,
a tenger hullámainak könyörtelen erejével formálják, az eső cseppjei mossák és
a nap sugarai pedig színezik azt a gyönyört,ami a szemünk elé tárul a Cote
d’Armour legszebb részén, a Rózsaszín Gránit Szikláknál.
Első ránézésre káosz uralkodik a parton. Mintha ez a hely valamikor az óriások játszótere lett volna. Ahol az építőkocka volt a legkedvesebb játékszer, és távozásukkor oda ejtette mindenki a kezében lévő sziklát ahol éppen akkor állt. Mégis ahogy közéjük merészkedünk, megértjük őket, hogy pont ott vannak jó helyen, ahol vannak. Ahogy megérintem az egyiket, szinte hallom mély mormogását, hívó szavát és érzem óriási erejét. El is döntöm, hogy legközelebb hajóval is közéjük merészkedem. Mert már akkor tudom, hogy lesz legközelebb.
Ahogy haladunk a part mentén egyre tovább, újra és
újra kilyukadunk kisebb-nagyobb strandszakaszokra, ahol az itt pihenésüket
töltő látogatók fürdenek. Gyerekek a sziklák közé kiszökő sekély vízben
játszanak, apró halak és rákok után kutatva.
De én eljövök innen. Magamnak akarom a sziklákat.
Szeretném felfedezni, megérinteni minden egyes darabját. Csak szépen, óvatosan.
Megsimítani és hallgatni őket. Megvárni, amíg szépen-lassan bezárnak a sétányon
lévő üzletek, elcsendesülnek az utcák és a strandok. Majd leülök az egyik
tetejére.
Gyönyörködöm és élvezem, ahogyan a nyugovóra térő nap utolsó
sugaraiban mutatja meg igazi arcát. Ahogyan rózsaszínbe borul előttem a táj.
Hogy mit látok? Oh…bárcsak elmondhatnám! Azt hiszem, valahogy úgy fogalmaznék,
hogy ha író lennék, a legszebb regényt írnám róla. Ha költő lennék? A legszebb
rímekbe foglalnám. Ha festő lennék? A legmelegebb színeket használnám. Vagy ha
zenész lennék? A leglágyabb hangokban komponálnám szépségét. Csak, hogy
elmondjam…hogy elmagyarázzam…hogy megérthesse más is.
De egyik sem vagyok. Így csak ülök a szikla tetején. Szerelmesen fürkészem minden apró porcikáját.
De egyik sem vagyok. Így csak ülök a szikla tetején. Szerelmesen fürkészem minden apró porcikáját.
Nem kérdezek, nem beszélek. Csak
eggyé válok vele. Érzem az életet, ami lüktet belőle. Érzem az energiát, ami a
csontjaim legmélyére hatol. Most nem fáj semmi. Most nem érzek csalódottságot,
kimerültséget. Csak elmerülök a szirének csodálatos dalolásában és a sellők
táncában. Boldog vagyok! Ebben a pillanatban már tudom, örökre elrabolta a
szívemet. Tudom, hogy még nem végeztünk. Tudom, hogy még visszatérek, hogy újra
lássam és halljam őket.